2016. május 8., vasárnap

Áprilisi book haul (alias Könyvfesztiválos beszerzések) | 2016

Sziasztok!

Idén másodjára voltam a Könyvfeszten, és tanulva az előző eseményből, egy komplett listával mentem. Amelyen 91 tétel szerepelt. Órákba telt, de sikerült 13-ra leredukálni ezt a számot. Ám a valós tartalma szatyromnak ennek a fele. Nagyjából. Összesen hat könyvet sikerült beszereznem, ebből egy volt ingyen, 4 egy kiadótól, a hatodik pedig egy olyan, amire régóta kíváncsi voltam.

Éééés itt az idő egy kis mesének is.




Mivel január óta nem vagyok Budapesten, a Könyvfesztet összekötöttem barátaimék meglátogatásával. Csütörtökön mentem fel hozzájuk, és szombat délelőtt szálltam fel a vonatra és indultam a drága, új könyveimhez. Persze, mivel jó ivócimboráimnál voltam, indulás előtt 4 felest vágtam be, aminek köszönhetően pörögtem.Így történhetett meg, hogy nagyjából fél óra alatt elértem a vonathoz (45 perc helyett), a Millenárishoz érve pedig játszi könnyedséggel lehagytam barátnőmet, aki jóval vékonyabb nálam, és sportol is. Hehe, de kiröhögtem szegényt. :D

Mielőtt találkoztam volna barátnőmmel, átvett nekem egy könyvet, mert indulás előtt rájöttem, hogy nem fogok időben odaérni. Szerencsére, közel is volt a Millenárishoz, így át tudta nekem venni Rainbow Rowell: Kindred Spirits-ét. Cserébe kapott egy kis Halls cukorkát. Ezek után, szegénykét, magammal rángattam.

Meg voltak a kiadók, akikhez menni akartam. Delta Vision, Fumax, Twister Media, Szukits... Első sorban a Delta Vision-höz és a Szukits-hez szerettem volna eljutni. Vagy negyed órán keresztül bolyongtunk az embertömegben, barátnőmet többször le is hagytam. Végül szerencsére megtaláltam. Én azon filóztam, hogy milyen könyveket vegyek, amikor barátnőmet felhívta a barátja, és kicsit arrébb ment. Az első könyvemet nagyjából ekkor döntöttem el: Brandon Sanderson: Ködszerzet - A végső birodalom I.. Majd beszédbe elegyedtem a Delta Vision-ösökkel, mikor is, és ezúton is baromira nagyon röstellem, észrevettem a legrégebben vágyott könyvemet, és konkrétan elfelejtettem, hogy én beszélgetek néhány emberkével. Ez nem más volt, mint Brandon Sanderson: Elantris. Nagyon kevés könyvnek örültem ennyire, és szerintem ez volt az első eset, amikor konkrétan nem hallok semmit, és csak ezt láttam. Kész, ott neme végem volt. Majd hozzá vágtam még Robin Hobb: Bűvös hajó I-II.-t is. Meg Brandon Sanderson: Acélszív-et is. Jesszus, mennyi Brandon Sanderson. Mondjuk, állítólag nagyon is jó író. Én meg hiszek az állítólagnak. Aztán amikor barátnőm visszafordult hozzánk, a fejét fogta, ahogy meglátta a megvásárolt könyveket.

Utána a Fumaxhoz akartam menni, de nem találtuk meg, de a barátja mondta, milyen könyveket vegyen neki, úgyhogy meglátogattuk a Galaktikát. Ott vagy fél órát szenvedtünk, mire megfejtettük, hogy melyik könyvek kellenek. Kissé komikus jelenet volt, és már a Galaktikás emberke is nevetett. Meg barátnőm is. De a legjobban én.

Miután azok is meglettek, nagy nehezen megtaláluk a Fumax-ot, akiknek a polcáról alig, de végül sikeresen és baj mentesen levettem a Tróbitorlókat Michael J. Sullivan-től.

Megvettem sok mindent, amit akartam, így elindultunk a ruhatárhoz, hogy felvegyük a táskámat, meg a kabátomat. Elraktam a könyveimet, boldog voltam, ám amikor felvettem a hátizsákom, szétjött a cipzárja. Hát én akkor ott kész voltam. Mindegy, sikerült megoldanunk a dolgot. Hazaérve rájöttem, hogy hibát követtem el, ugyanis eszembe jutott, hogy A végső birodalom két kötetes. Én meg csak az elsőt vettem meg. Nah, majd máskor. Talán a Könyhéten. Nem is lenne rossz ötlet.

2 megjegyzés:

  1. Szia Noémi! :)

    Jó volt olvasni a beszámolódat. :)
    Tök jó, hogy eljutottál a Könyvfesztiválra és személyesen vehetted meg az új kedvenceidet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Köszi, én magam is nagyon örültem neki. :D Az Elantris-t még nem olvastam, de mindig is akartam egy tetoválást, és azt hiszem, meg is találtam, köszönhetően a könyvnek. :D

      Törlés