2015. július 27., hétfő

Bookworm Book Tag

Sziasztok!

Mostanában nagyon sok embertől láttam, hogy elkészíti a Bookworm Book Tag-et, és arra gondoltam, én miért hagyjam ki? Szóval én is hozom az én válaszaimat. :)
Régebben is szemeztem vele, de ahogy néztem a kérdéseket, rájöttem, hogy néhányra a bejegyzéseimben már megadtam a választ is, némelyre többször is. Így mindig elment a kedvem azoktól a tag-ektől, amik az én kapcsolatomat boncolgatja a könyvekkel. Viszont arra jutottam, hogy egy ilyen nem árt, hogy még jobban megismerjetek engem és a könyvszokásaimat. Úgyhogy, hozzátok a Colát és a nachost, mert ez hosszú lesz.




1. Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?
Ez nálam kétszer is megtörtént. 
Az elsőre nem is emlékszem. Elsőbe már úgy mentem, hogy tudtam olvasni. Ezt nagyban segítette az a tény, hogy apáméknak közel 1000 könyve volt. Szóval az, hogy könyvmoly családba születtem, sokat segített. 
Ennek az olvasási... "időszaknak" az Egri csillagok vetett véget. Onnantól kezdve SEMMIT nem olvastam. Majd pár évvel később az egyik nyáron elmentünk unokatestvéremékhez, akik szintén könyvmolyok. Apum megkérte a velem egyidős unokatesóm, hogy mutasson egy könyvet nekem. Emlékszem, nagyon fintorogtam, hogy úgysem fogom elolvasni. Szerintem havonta egy öt oldalt, ha olvastam. Aztán egy évvel később lebetegedtem, és senki nem tudott kivenni szabadságot, nagyimék meg 300 km-rel arrébb laknak. Vagy 400-zal. Nem tudom. Azóta leköltöztek hozzánk. Mindegy is, nem tudtam mit csinálni, olvastam. Csütörtök dél környékén hívtam fel anyut, hogy KELLEZNEKEM!!! VEGYÉKMEGMINDET!! Ja, azóta töretlen. :D

2. Általában hol olvasol?
Hol nem? Azt hiszem, ezt egyszerűbb kérdés. 
Nagyon szeretek vonaton olvasni. Az a kedvenc helyem. A másik az előadások. Egy előadás másfél óra, és némelyiken még figyelni sem kell nagyon. De szoktam itthon a kanapén, a fotelben, a fürdőkádban, az ágyban, a konyhában sütés közben... Jah, itthon ennyi. Fun fact: este 10 után úgy megyek ki a mosdóba, hogy fogom az Eragon könyvet két kézzel, és ha bármi nekem támadna, könnyedén leütöm. Ne kérdezzétek.

3. Egyszerre szigorúan csak egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?
Régebben egyszerre csak egy. De mostanában van az, hogy egyszerre kettő. Amikor nagyon nem tudok mit olvasni, egyszerre hat. Olyankor van az, hogy szeletálok. :D Például: pár nappal ezelőttig olvastam az Eragont, a Vérrel írt ígéreteket, a Párválasztót, a Pokoli szerkezetek - A hercegnőt és a Megérint a sötétséget. Azt hiszem, csak ennyit. Azóta csak A hercegnőt és a Vérrel írt ígéreteket. És APÁÁÁÁÁM!!! Az utóbbi kötelező!! Bővebben majd ha elolvastam.

4. Melyik a kedvenc műfajod?
Nagyon sokat olvasok a YA és NA-ban. De leginkább a fantasy-t nagyon szerettem. Nagyon szeretem a Tündérkrónikák és Anita Blake világát. Leginkább az ilyen világgal ellátott könyvek a kedvenceim is. Meg a disztópia. Vagyis a sorrend valahol így néz ki: urban/dark fantasy, disztópia és utána minden más. Ezek a fők. 

5. Van olyan műfaj, amit a világon sem olvasnál?
Szerintem ez mindenkinek van. Nekem ilyenek az életrajzok, a celeb-könyvek, az ismeretterjesztők, és a szakkönyvek. Max a turizmussal foglalkozókat...

6. Van kedvenc könyved?
VAN. 
Oké, komolyabbra véve a szót: szerencsére nincs sok könyvem. De nem sorolok fel mindent.
Legfrissebb szerzeményeim a Luxen sorozat ELSŐ HÁROM kötete. Az utolsó kettőnél legszívesebben felpofoztam volna az írónőt. Nem voltak borzalmasak, de nem hozták azt a színvonalat, amit elvártam volna tőlük.
A Fevers minden kötete. KMM egyszerűen csodálatosan ír. Imádom a karaktereit, a világát... mindent.
Éjszakai cirkusz Erin Morgensern-től. Ha még nem olvastátok, kezdjetek neki. Nem bánjátok meg.
Füst és csont leánya Laini Taylor-tól. Amint meg lehetett szerezni a második részét 50%-kal olcsóbban, gondolkodás nélkül vettem meg. Eszembe se jutott, hogy nem kéne. Never mind.
Tövisek hercege Mark Lawrence-től. Nem tudom, melyiküket imádom jobban: Lawrence-et, vagy Jorg-ot. A világ, amit lefest, borzasztó, középkori az egész. És én ezt nagyon szerettem. Könyvhéten amint megláttam a második részét, meg is vettem. Meg se fordult a fejemben, hogy otthagyjam és csak A vér énekét és a Cleadur-t hozzam el. Még mindig ütném a fejem a falba.
A Végzet ereklyéi. Azért tartom fontosnak, hogy ezt megemlítsem, mert az előzmény trilógiától herótom van. Tessa irritál, két hónapig húztam A herceget a hülyeségei végett. Holott az a kor és világ is nagyon tetszik. Na meg Will teljesen Jace lett. És ez nagyon zavart. A másik ok az, hogy a legutóbbi könyv, amiről beszéltem az az Elveszett lelkek városa volt, amiről nem sikerült olyan szép véleményt alkotni. Szóval igen, A Végzet Ereklyéi sorozat MINDEN EGYES KÖTETÉT IMÁDTAM. Csak ott volt egy ici-pici, ám de megbocsátható gikszer.
Oh, és természetesen Az Éhezők Viadala, és A beavatott, amelyeknek a második részeit valahogy a jövő héten szerzem be. 

7. Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Diana Gabaldon: Oultander - Az idegen. EZISAKEDVENCEIMKÖZÉTARTOZIIIIIK!! Az tetszik benne pluszba, hogy a belőle készült TV-sorozat nagyon jóra sikeredett. Meglepően könyvhű maradt, bár azt sajnálom, hogy néhány embert nagyobb rohadéknak tüntette fel, mint amilyen valójában. De az egy nagyon-nagyon-nagy pozitívum, hogy eleinte még Frank vívódásait is szemmel kísérhettük. 

8. Milyen könyvet vettél utoljára?
Két hete (?) voltam a Rockmaratonon, és a város nézés közben (oké, a Tesco-tól mentünk a trafikba és útba esett) feltűnt egy Libri. Két ismerőssel mentünk, egy lánnyal és egy fiúval. Szegéyn srác... nagyon ellenkezett, de mi csak azért is bementünk. (Persze, hogy utána a srácnak kellett szólni, hogy indulunk?) Akkor egy fél órát szenvedtem bent, hogy melyiket hozzam el, és ha kétezerrel több lett volna... Jorg, legközelebb téged hozlak el, ígérem. Így csak E. Lockhart-tól A hazudósok és Brian McClellan Vérrel írt ígéretek-je jött velem. És ez most egy book haul is volt, ugyanis több könyvet nem szereztem be, és nem terveztem beszerezni. 

9. A könyvtári vagy a saját (vásárolt) könyveket szereted inkább?
A sajátot. Megvan annak a hangulata, ha reggel, amikor élni sincs kedved, kinyitod a szemed és a te saját könyveid kacsintanak vissza rád. Meg nem egyszer volt az, hogy kicsit elkalandoztam, és amikor magamhoz tértem, egy könyvet ölelgettem. 

10. Jelenleg mit olvasol?
Upsz, ezt fent kifejtettem, hogy mi történt. Úgyhogy most csak röviden: Vérrel írt ígéretek és A hercegnő. Az utóbbi eddig nem rossz, érdekes és nem húzom rajta a számat. A Vérrel írt ígéreteket pedig tessék elolvasni. Azoknak főképp ajánlom, akik szerették a Széthullott Birodalmat. Ebben sem fognak csalódni. 

11. Hol veszed a könyveidet?
Ahol akció van. 
Sokat szerzek be rukkolán
Még többet molyoktól a moly.hu-n.
De a legtöbbet a Libri-től veszem. Szoktam még az Alexandrától és a Lírától is. Még ritkábban a Tesco-ban. Legtöbbször azonban sajnos az online rendelést kell használnom. Jobb bemenni és neked magadnak kiválasztani a könyvet, de sokszor időm nincs rá, és az akciók is netesek. Így nem éri meg helyben venni.
Ja, és persze az antikváriumok. 

12. Előrendeltél már valaha könyvet?
Még soha. Eddig még soha nem volt rá szükségem. De ha majd lesz, akkor megmondom, melyek azok a könyvek: KMM: Burned, Feverborn, Beyond the Highland Mist és a további részek. Nem vagyok függő.

13. Hány könyvet veszel havonta?
Ha olvastátok a többi bejegyzésemet, de leginkább a book haul-okat, akkor észrevehettétek, hogy változatos, az utóbbi időben pedig egyre kevesebbet. Szóval ez nincs meghatározva, veszek, amikor pénzem és kedvem tartja. Van, mikor összejön 17 könyv, de van, amikor a kettő is alig.

14. Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Azt, hogy könyvek? Most nem értem, mire akar kilyukadni a kérdés. Az antikvár könyvekkel sincs semmi baj. Nekem is rengeteg antikvár könyv a környezetemben (javarészt a szüleimé, de akkor is én pakolgatom). Nagyon szeretem őket, csak hát nálunk talán csak egy van, és az se a legolcsóbb. De jófej az eladó. Amikor legutóbb bent voltam nála barátnőmmel, vagy fél órát beszélgettünk. Barátnőm ki is akadt amiatt, hogy én tudok így random emberekkel beszélgetni, ő meg nem. 

15. Egymás mellett tartod az elolvasott és az elolvasásra váró könyveidet?
Persze. Nálam író szerinti ABC-be vannak rendezve a könyvek a csak-könyveknek-fent-tartott-polcon. És pontosan emlékszem, hogy melyiket olvastam és melyiket nem. A térelválasztóban lévők közül pedig már csak a Hamilton könyvek hiányoznak. A többi vagy folyamatban van, vagy elolvastam őket.

16. Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?
Mi másért vettem volna meg őket? Igen, szándékomban állt elolvasni őket. Mondjuk, nem olyan rég volt az, amikor elgondolkoztam egy-két könyvön, hogy az elkövetkező eg évben hozzá fogok-e nyúlni. Azokat eladó sorba helyeztem. 

17. Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Eladom, elcserélem, vagy rukkolán becserélem pontokért. Nem szoktam őket megtartani, ha szerezhetek rajtuk egy másikat, amit el fogok olvasni. 

18. Adományoztál már könyvet?
Emlékeim szerint nem. 

19. Volt már könyvstoppod?
Az utóbbi hónapokban csak az van, sajnos. Bár most megtörni látszik a dolog. Könnyen meglehet, hogy új kedvencet is fogok avatni. 

20. Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van?
...
Nincs olyan, hogy túl sok könyv. Sosem lesz olyan, hogy túl sok könyv. Ahogy olyan sem, hogy "na, most elég könyvem van". Már egy új polcot szeretnék a térelválasztó és az ajtó közé, illetve falra szerelhető polcot is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése